"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Mt 11, 28

Felnőtt Házicsoport

12 december 2011
(0 votes)
Author :  

Mi is ez a felnőtt házi csoport? Missziói egyházközségünk házi csoportja 2011 márciusában jött létre azzal a céllal,

hogy szorosabbra fonjuk a szálakat gyülekezetünk azon tagjai közt, akik időbeosztásuk, családi elfoglaltságaik következtében egyéb csoportjaink (házi bibliaóra, imaközösség) tevékenységében részt venni nem tudnak, és így félő, hogy közvetlen kapcsolat nélkül, magukat a közösség vérkeringéséből kirekesztettnek érezhetik.

Csoportunk jelenleg minden páratlan hét keddjén, este hét órakor találkozik. Énekléssel és imádsággal kezdjük az alkalmat, majd pedig valaki egy igeszakasz, egy igehirdetés vagy egy olvasott könyv alapján felvezeti a beszélgetést, amely közös együttlétünk gerincét alkotja.

Nem egymás meggyőzése a cél, hanem az Ige és egymás megértése, ez által kerülve mind közelebb és közelebb Istenhez és egymáshoz.

Részben e csoporton belül igyekeznek felkészülni a felnőtt konfirmációra azon testvérek, akik úgy érzik, gyülekezetünkben találkoztak igazán az élő Igével, itt tudják megélni a közösséget nemcsak a csoport tagjaival, de elsősorban a Szentháromság Istennel.

Nincsenek szigorú elvárásaink a tagok felé, ugyanakkor mégis hangsúlyozni szoktuk az elköteleződés fontosságát, mert csak elkötelezett tagok alkothatnak – csoport helyett – valódi közösséget. A csoport tagjai két hetente keddenként találkoznak.

írta:

Bozsoki Artúr

Érdeklődni a lelkipásztortól, vagy a tagoktól lehet!

5667 Views
Stefán Attila

"Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére..." Róma 1, 16

Maupassant Az ékszer c. írása egy hivatalnokról és feleségéről szól, akik szeretnének felemelkedni, és szégyellik szegénységüket. Egyszer meghívást kapnak egy bálba. A feleség gazdag barátnőjének ékszerét kéri kölcsön az estére, hogy ne nézzék le szegénysége miatt. Az ékszert azonban elveszti. Óriási adósságokba keveredve megvásárol egy ugyanolyan nyakéket, hogy a tulajdonosának visszaadhassa. Húsz évet dolgoznak férjével, hogy az adósságokat letörlesszék: mindenről lemondanak, gyermeket sem vállalnak. Egy váratlan találkozás során derül ki, hogy az elvesztett ékszer egy olcsó, de remek utánzat volt, amiért ő cserébe egy valóságos nyakéket szolgáltatott vissza, és erre ráment az élete.

Hamis „ékszerek” után futnak sokan egész életükben. Pál apostol a valódi ékszerről szól nekünk a Római levélben: a megváltás evangéliumáról, amit Isten drága véren szerzett, de ingyen ajándékoz nekünk. Keresd ezt, és boldog leszel!

Támogass minket.

"Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent (...), és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul." 2 Kor 9, 12-13

Alkalmaink időpontjai

  • Vasárnapi istentiszteletek: 9 óra
  • Gyerekistentiszteletek: vasárnap - 9 óra
  • Biblima csoport: páros héten kedden - 18 óra

Elérhetőség

  • 2335 Taksony, Vezér utca 28.
  • Telefon: +36-30/743-5184
  • Email: taksony.ref(kukac)gmail.com
We use cookies to improve our website. By continuing to use this website, you are giving consent to cookies being used. More details…