"Amikor egy gyermek a világra jön, akkor érzékeli és hallja maga körül valamilyen szinten a világot. Amikor valaki újjászületik, akkor elkezdi érzékelni azokat a lelki valóságokat, amelyeket addig nem tudott. Lehet, hogy ezek a lelki valóságok láthatatlanok voltak számodra. Hirtelen érzékelhetővé válnak, mert kapsz egy új érzékenységet mindennek a megtapasztalására. Jézus azt mondja, hogy aki újjászületett az meglátja az Isten országát. Miért mondja ezt? Mert enélkül nem fogod érzékelni. Lehet, hogy sokat hallottál róla, lehet hogy van róla elképzelésed, de amikor újjászülettél, akkor meglátod. Ez egy spirituális valóság, nem fizikai. Amikor Isten újjászüli a szívünket, akkor egyszer csak az történik, hogy valaki aki lehet, hogy egész életében hallotta azt Igét, most azt mondja, hogy ismertem egész életemben ezt az Igét a Bibliából, de most mégis olyan, mintha valaki felkapcsolta volna a villanyt. Vagy mindig is tudtam, hogy Isten szeret engem, de most érzem ezt. Kezd valóságossá válni a hitem, elkezdem érzékelni és tapasztalni az Istent."

(A fenti idézet részlet az igehirdetésből)

Faragó Csaba, Dunaharaszti református lelkipásztor szolgálata Taksonyban.

És Jézus egész élete arról szól, hogy kapcsolódni szeretne, mindazokhoz, akik megfáradtak, akik bűnösök, akiknek az élete összetört, akik gyászban vannak. ÉS valahogy érdekes módon azt látjuk, hogy akik Jézushoz kapcsolódnak, jobban lesznek. Akik vele folytatják, azoknak az élete megváltozik.

És Jézus az egyetlen biztos pontot, az Atyával való kapcsolatát is elveszíti azért, hogy te meg én kapcsolódni tudjunk. Mert a kereszten az Atya elhagyja egy szempillantásra, és Jézus átéli a teljes kapcsolat nélküliséget, azért, hogy te és én most rajta keresztül kapcsolódj az Atyához. Mert mi nem tudjuk lemosni magunkról a tisztátalanságot, mi nem tudjuk a saját bűneinket eltörölni, de Jézus eltörölte, hiszen meghalt azokért. 

Horváth Dániel, tököli református lelkipásztor szolgálata Taksonyban.

Ha már a Korintusba írt levélből olvastam fel, emlékezzünk meg egy érdekes görög férfiról, a korinthoszi kereskedők példaképéről, a ravasz Sziszüphoszról, aki furcsa viszonyt ápolt az Istenekkel.

Hírnevét sok mindennek köszönhetné, hiszen képes volt megkötözni és bilincsbe verni a halált (Thanatoszt), lehetne így a húsvéti örömhír nagykövete. Képes volt átverni az alvilág urát (Hádészt), hogy az visszaengedje az életbe, hogy megbüntesse a feleségét, aki nem temette el, lehetne ezzel a férjek mintapéldája. 

De neve nem ezekkel a „dicső” tettekkel fonódik egybe, hanem a leghiábavalóbb munka végzésével, hiszen az istenek azzal büntetik, hogy egy hatalmas követ kell felfelé görgetnie egy hegyoldalon, amely mindig a cél előtt visszagurul, s ő kezdheti elölről a munkáját. Ez a hiábavaló fáradozás. Aminek nincsen értelme, mert a vége mindig ugyanaz: le és fel, minden áldott nap, míg csak világ a világ. Ez a sziszüfoszi munka. Ismeritek ezt ugye?