Annyira merész gondolat volt, hogy szinte beleremegett. Meg merje-e próbálni? Visszament a palotához. Odalépett a kapuőrhöz. „Kérem, uram, szeretnék a királlyal beszélni!" „Várjon itt" - felelt az őr. Pár perc múlva visszatért. „Őfelsége fogadja önt" mondta, és beengedte a koldust. 

„Látni óhajtottál?" - kérdezte a király. „Igen, felség. Annyira szeretnék részt venni a banketten, de nincsen királyi ruhám, amit felvehetnék. Kérem, felség, bátorkodhatom azt kérni, hogy adja nekem egy régi öltözetét, hogy én is részt vehessek az ünnepségen?" A koldus annyira remegett, hogy észre sem vette a halvány mosolyt a király ajka körül. „Bölcs dolog volt tőled, hogy hozzám fordultál" - szólt a király. Odaszólította fiát, az ifjú herceget. „Vezesd ezt az embert a szobádba, és öltöztesd fel valamelyik ruhádba!" A királyfi úgy is tett, és a koldus hamarosan olyan ruhában állt a tükör előtt, amit még álmában sem mert remélni. „Most már alkalmas vagy arra, hogy részt vegyél a királyi vacsorán holnap este" - mondta a királyfi. „De még ennél is fontosabb, hogy sosem lesz szükséged más ruhára. Ez a ruha sosem megy tönkre." A koldus térdre hullott. „Ó, köszönöm" - kiáltott fel. 

Ahogy indulni készült, visszanézett koszos rongyaira, amik ott hevertek a padlón. Habozott. Mi van, ha a királyfi téved? Mi van akkor, ha újra szüksége lesz régi ruháira? Gyorsan összeszedte őket. Az ünnepség sokkal pompásabb volt, mint képzelte, de mégsem tudta úgy élvezni, ahogy kellett volna. Rongyait kis batyuba tekerte, és az folyton leesett az öléből. Az ételt gyorsan adták tovább, és a koldus lemaradt a legfinomabb falatokról. Az idő igazolta, hogy a királyfinak igaza volt. A királyi ruha tényleg elnyűhetetlen volt. Mégis, az öreg koldus egyre jobban kötődött régi rongyaihoz. Ahogy telt az idő, az emberek már nem a királyi ruhát vették észre, amit viselt. Csak a mocskos rongyokból álló batyut látták, amihez annyira ragaszkodott, bárhová ment. Úgy is beszéltek róla, mint a rongyokat cipelő öregemberről. 

Egy nap, amikor már haldoklott, a király meglátogatta. A koldus látta a szomorúságot a király szemében, amikor az ágy mellett heverő rongykupacra nézett. A koldusnak hirtelen eszébe jutottak a királyfi szavai, és felismerte, hogy rongyai megfosztották attól, hogy igazi királyként járjon egész életében. Keserves sírásra fakadt ostobasága miatt. A király pedig vele sírt.

“Mert aki meg akarja menteni az életét az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, az megtalálja azt.”

(részlet az igehirdetésből)