Az a Péter, aki tudja, hogy Jézus ezt meg is élte, hiszen a kereszten az ellenségeiért imádkozott. Amikor összetörték, nem gyalázat, hanem áldás ömlött ki belőle. Az a Péter ír, aki ekkor már nem volt Jézus mellett, mert megtagadta őt. Az a Péter, aki - tagadása által - barátból ellenséggé lett. Az a Péter, akire Jézus szintén áldást mondott, bár tudta, nem fog mellette maradni, azaz elárulja őt. Az a Péter szól itt, aki maga is abból él, hogy volt valaki, aki nem fizetett neki gonosszal a gonoszért (pedig ő megtagadta, elárulta). És talán éppen ezért írhatja ezt. Mert tudja, hogy lehetetlen nekünk megélni, de tudja, hogy mégis lehetséges, mert Jézus ezt tette velünk.