"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Mt 11, 28

Az evangélium arcú gyülekezet

26 július 2020
(0 votes)
Author :  
font size +

Amikor megnyitotta ajtaját ez a kis taksonyi gyülekezet több mint 30 éve, mondjuk, amikor már felépült a kis imaház, nem hiszem, hogy az elődeink tudták, hogy most akkor mi lesz? Tették a dolgukat, mert Isten indította őket arra, hogy lépni kell… Eltelt 20 év, és 10 évvel ezelőtt mi is ideköltöztünk, és próbáltuk folytatni azt a munkát, amit elődeink elkezdtek,

és őszintén szólva én sem tudtam, hogy mi lesz itt, csak azt, hogy csinálni kell, mert Isten ezt akarja… Senki nem tanította, hogyan kell gyülekezetet plántálni, hogyan kell egy kis gyülekezetet építeni, hogyan kell a missziót végezni, egyáltalán mi az? Ezért mi sem nagyon tudtuk, hogy mit kellene csinálni, és sokszor fel sem tettük a kérdést, hogy mi a célja Istennek ezzel a taksonyi gyülekezettel?

Néhány év eltelt, azóta, idén lesz éppen tíz, hogy itt vagyunk, és az utóbbi néhány évben egyre többször teszem fel a kérdést Istennek és magamnak, és nektek is, hogy vajon mi a célja ennek a közösségnek itt Taksonyban? Miért vagyunk mi itt? Mi a dolguk, kik vagyunk? Időről időre meg kell határoznunk azt, hogy merre megyünk, mi a hangsúlyos, és ezek alapján hogyan formáljuk ezt a közösséget együtt? És itt az együtt nagyon hangsúlyos. Miért?

Tudjátok Pál apostolnak mi volt a célja? Nem csak az, hogy hirdesse az evangéliumot és minél többen megtérjenek. Ez fontos, de ő misszionárius volt, és ő küldetésének érezte azt, hogy gyülekezeteket alapítson. És ennek volt része a megtérés - tanítványozás - szolgálatba állítás hármasa is.

About the author

41 Views
Stefán Attila

"Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére..." Róma 1, 16

Maupassant Az ékszer c. írása egy hivatalnokról és feleségéről szól, akik szeretnének felemelkedni, és szégyellik szegénységüket. Egyszer meghívást kapnak egy bálba. A feleség gazdag barátnőjének ékszerét kéri kölcsön az estére, hogy ne nézzék le szegénysége miatt. Az ékszert azonban elveszti. Óriási adósságokba keveredve megvásárol egy ugyanolyan nyakéket, hogy a tulajdonosának visszaadhassa. Húsz évet dolgoznak férjével, hogy az adósságokat letörlesszék: mindenről lemondanak, gyermeket sem vállalnak. Egy váratlan találkozás során derül ki, hogy az elvesztett ékszer egy olcsó, de remek utánzat volt, amiért ő cserébe egy valóságos nyakéket szolgáltatott vissza, és erre ráment az élete.

Hamis „ékszerek” után futnak sokan egész életükben. Pál apostol a valódi ékszerről szól nekünk a Római levélben: a megváltás evangéliumáról, amit Isten drága véren szerzett, de ingyen ajándékoz nekünk. Keresd ezt, és boldog leszel!

Támogass minket.

"Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent (...), és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul." 2 Kor 9, 12-13

Alkalmaink időpontjai

  • Vasárnapi istentiszteletek: 9 óra
  • Gyerekistentiszteletek: vasárnap - 9 óra
  • Biblima csoport: páros héten kedden - 18 óra

Elérhetőség

  • 2335 Taksony, Vezér utca 28.
  • Telefon: +36-30/743-5184
  • Email: taksony.ref(kukac)gmail.com
We use cookies to improve our website. By continuing to use this website, you are giving consent to cookies being used. More details…