Print this page

A szeretetben való növekedés eredménye I. Thesszalónikai levél 4. rész

02 február 2020
(0 votes)
Author :  
font size +

Miért kell erről beszélni? Azért mert egy olyan kultúrában élünk, ahol az egymás iránti szeretet kimutatása nem elsődleges cél. Hiszen alapvetően a kultúránk individualista, vagyis az ember leginkább önmagával foglalkozik. A saját jólétem és boldogulásom visz előre, és határoz meg.

Egy Angliában működő gyülekezetplántálás társalapítója egy kínai származású nem keresztyén férfival beszélgetett, aki szerette volna megismerni a Bibliát. Azt mondja azért érdekli, mert látta hogyan élünk és milyen döntéseket hozunk. Úgy látja, hogy az emberek mindenhol, Kínában és Angliában is, a pénzben keresik a boldogságot. De feltűnt neki, hogy minket nem az anyagi javak megszerzésének vágya hajt. Nem dolgozunk éjt nappallá téve azért, hogy pénzhez jussunk és mindenféle dolgokat vegyünk magunknak. Nem a munkánkból és a karrierünkből merítjük az identitásunkat, mint a legtöbb ember, akiket még Kínából ismer. Én képes voltam feladni az állásomat a bankban [hogy több időm legyen a szolgálatra], ez Kínában szinte elképzelhetetlen a legtöbb ember számára. Arra jutott, hogy mi ismerjük azt az igazi boldogságot, amit ő is szeretne megismerni.

Azt gondolom, hogy nem vagyunk távol attól, ahogyan ez az ember látta mások életét, akár Kínában, akár Angliában, akár Magyarországon. És látjuk azt, hogy ha így élünk, akkor sok minden nem fér ebbe bele.

Nem tudok kötelezettséget vállalni más dolgok irányába, mert már elköteleztem magam, nem tudok olyan dolgok felé fordulni, amik nem az általam meghatározott cél felé visznek. 

(folytatás az igehirdetésben...)

About the author

2603 Views
Stefán Attila

"Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére..." Róma 1, 16

Maupassant Az ékszer c. írása egy hivatalnokról és feleségéről szól, akik szeretnének felemelkedni, és szégyellik szegénységüket. Egyszer meghívást kapnak egy bálba. A feleség gazdag barátnőjének ékszerét kéri kölcsön az estére, hogy ne nézzék le szegénysége miatt. Az ékszert azonban elveszti. Óriási adósságokba keveredve megvásárol egy ugyanolyan nyakéket, hogy a tulajdonosának visszaadhassa. Húsz évet dolgoznak férjével, hogy az adósságokat letörlesszék: mindenről lemondanak, gyermeket sem vállalnak. Egy váratlan találkozás során derül ki, hogy az elvesztett ékszer egy olcsó, de remek utánzat volt, amiért ő cserébe egy valóságos nyakéket szolgáltatott vissza, és erre ráment az élete.

Hamis „ékszerek” után futnak sokan egész életükben. Pál apostol a valódi ékszerről szól nekünk a Római levélben: a megváltás evangéliumáról, amit Isten drága véren szerzett, de ingyen ajándékoz nekünk. Keresd ezt, és boldog leszel!

We use cookies to improve our website. By continuing to use this website, you are giving consent to cookies being used. More details…