"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Mt 11, 28

Az igazi örömhír nem a siker evangéliuma

06 január 2019
(0 votes)
Author :  
font size +

„Tudtotokra adom, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik.” Ahogyan ezt a kérdést tanulmányoztam rengeteg olyan szituáció jutott eszembe, amikor valakivel a hitről, Bibliáról beszélgetünk, és azt kérdezi tőlem, hogy honnan tudod, hogy az, amit te mondasz igaz, és amit a másik mond, az nem igaz.

És ez egy nagyon helyénvaló kérdés. Hiszen Pál azzal érvel, hogy az ő evangéliuma helyes, a más evangéliumot szólókat pedig megátkozza. Biztosan tudom, hogy közöttetek is van olyan, akinek ezt a kérdést már feltették mások, és azt is, hogy ti magatok is küzdötök ezzel a kérdéssel, hogy honnan tudjam, hogy az, amit a Biblia mond, igaz, vagy sem?

És mielőtt Pál apostol szavaival választ adnék a kérdésre, hadd tegyem fel azt a kérdést is nektek, ami szintén önkéntelenül adódik ebből az Igéből, hogy vajon mi az ember evangéliuma? Vagy így is kérdezhetném, hogy mi az az üzenet, amit az emberiség hirdet? Milyen üzenetből táplálkozunk, mit veszünk át, mi alapján élünk?

About the author

205 Views
Stefán Attila

"Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére..." Róma 1, 16

Maupassant Az ékszer c. írása egy hivatalnokról és feleségéről szól, akik szeretnének felemelkedni, és szégyellik szegénységüket. Egyszer meghívást kapnak egy bálba. A feleség gazdag barátnőjének ékszerét kéri kölcsön az estére, hogy ne nézzék le szegénysége miatt. Az ékszert azonban elveszti. Óriási adósságokba keveredve megvásárol egy ugyanolyan nyakéket, hogy a tulajdonosának visszaadhassa. Húsz évet dolgoznak férjével, hogy az adósságokat letörlesszék: mindenről lemondanak, gyermeket sem vállalnak. Egy váratlan találkozás során derül ki, hogy az elvesztett ékszer egy olcsó, de remek utánzat volt, amiért ő cserébe egy valóságos nyakéket szolgáltatott vissza, és erre ráment az élete.

Hamis „ékszerek” után futnak sokan egész életükben. Pál apostol a valódi ékszerről szól nekünk a Római levélben: a megváltás evangéliumáról, amit Isten drága véren szerzett, de ingyen ajándékoz nekünk. Keresd ezt, és boldog leszel!

Támogass minket.

"Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent (...), és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul." 2 Kor 9, 12-13

Alkalmaink időpontjai

  • Vasárnapi istentiszteletek: 9 óra
  • Gyerekistentiszteletek: vasárnap - 9 óra
  • Biblima csoport: páros héten kedden - 18 óra

Elérhetőség

  • 2335 Taksony, Virág utca 6.
  • Telefon: +36-30/743-5184
  • Email: taksony.ref(kukac)gmail.com
We use cookies to improve our website. By continuing to use this website, you are giving consent to cookies being used. More details…