"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Mt 11, 28

Örülök, hogy ez az ige adatott a mai vasárnapra, hiszen édesanyák vasárnapja van, és úgy hiszem, hogy ahhoz, hogy valaki jó édesanya, vagy jó gyerek legyen, szüksége van arra, hogy a Lélek ajándékaként ezt a gyümölcsöt, amit felolvastam magáénak tudhassa. A Lélek gyümölcsét Pál apostol egy fához hasonlítja, amelynek az a célja, azért ültették, hogy a maga idejében gyümölcsöt teremjen. Vagyis aki a Lélek szerint él, annak az élete meg fogja teremni a következő gyümölcsöket: szeretet, öröm, békesség, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás.

Amikor a szívünket a cselekedeteink mozgatják, vagyis amikor még alap beállításban, született állapotban vagyunk, akkor olyan dolgokra vágyakozunk, amelyekben átéljük, hogy bizonyos kihívásokat, amik az életünkben elénk jönnek képesek vagyunk legyőzni. Ehhez sokszor az is hozzátartozik, hogy az embernek meg kell küzdeni saját akaratával, saját testével, erejével, és ha erre képes lesz, akkor nagyon büszke is tud lenni magára, és jól eső érzés, ha mások ezt észrevéve megdícsérik, és elismerik.

Feltámadt!

21 április 2019

Valaki mesélt egy történetet arról, hogy nem keresztyén szülők beiratták gyereküket egy jó hírű keresztyén iskolába. 12 évet tanult ott a gyerek, de mindvégig úgy, hogy az egész nem volt rá hatással. Rossz tapasztalatokat szerzett az ottani diákoktól, mert mindenki képmutató volt, és azt mondta, hogy annyira én is vagyok jó, mint az ittlévők. Ezért teljes mértékben ellenállt mindenféle tanításnak, amit ott kapott.

Amikor 12-es lett, akkor ő is a többiekkel együtt egy feladatot kapott. Egy oldalban foglalja össze azt, hogy az iskolában töltött idő alatt mit tanult a Bibliából, ami a hétköznapjaiban seggít neki.

A második Hozsánna

14 április 2019

Úgy lehet a két hozsánna közötti különbséget megragadni, ha magunk elé képzelünk egy focimeccset. Elnézést kérek attól, aki nem szereti a focit, de érteni fogja. Hitpróba is lesz a következő hasonlat, mert azt kell elképzelnünk, hogy a magyar válogatott világbajnoki döntőt játszik, mondjuk Brazíliával.

Patricia St. Johns, keresztény gyermekkönyv írótól olvastam. Az amerikai vadnyugat egyik eldugott aranyásó településére egy nap egy asszony érkezett, aki gyermeket szült, de a szülésben meghalt. Az egyik aranyásó megszánta a gyereket, magához vette. De amikor le akarta fektetni, rájött, hogy a kunyhójában piszok, rendetlenség van, nincs hová tenni a kicsit. Kénytelen volt hát nekiállni, kitakarítani, helyet készíteni.

9. oldal / 12

Támogass minket.

"Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent (...), és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul." 2 Kor 9, 12-13

Alkalmaink időpontjai

  • Vasárnapi istentiszteletek: 9 óra
  • Gyerekistentiszteletek: vasárnap - 9 óra
  • Biblima csoport: páros héten kedden - 18 óra

Elérhetőség

  • 2335 Taksony, Vezér utca 28.
  • Telefon: +36-30/743-5184
  • Email: taksony.ref(kukac)gmail.com
We use cookies to improve our website. By continuing to use this website, you are giving consent to cookies being used. More details…