"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Mt 11, 28

Bűn és bűnhődés

3 november 2019

Miről beszél mindez? Arról, hogy a bűn nem Isten és az én dolgom kizárólag. Az én bűnöm nem csak az ő meg az én ügyem. A bűn közösségi jellegű. Az egész emberi társadalom ilyen értelemben összekötött. Családon belül különösen igaz ez. A bűn hatással van a gyermekeinkre, a házastársunkra, a kollégáinkra – nem egyéni ügy. A felolvasott történetben Isten ígéretet tesz: a gyermekeket beviszem az ígéret földjére – de amíg ez meglesz, addig nekik is vándorolni kell. Az előttük járó nemzedék bűne keményen hatással van az életükre. Mégis az utolsó szó a történetben a kegyelem szava: beviszem őket, lesz élet. Isten gazdag a bocsánatban, a szeretetben és a hűségben. Megtartja szövetségét. 

Ha Krisztusban vagy, benne Isten népében, adj hálát ezért a szövetségért, lásd, hogy ez micsoda érték, micsoda ajándék! Ha pedig nem vagy még ott, tudd, hogy Isten ezt a lehetőséget nyitottá tette: ma is vár, ma is hív a vele való közösségbe minket.

folytatás az igehirdetésben...

Jézus maga is esedezik értünk, közbenjár az Atyánál és abba hív, hogy hozzá kapcsolódjunk az imában! Az imádság kommunikáció, mely kapcsolatot feltételez. Dialógus, amely egyszerűen csak akkor működik, ha reagálunk, ha megszólítunk. Ha befogadunk és készek vagyunk kifejezni befogadásra szorultságunkat. Ez utóbbi volt a reformáció nagy felismerése is.

A Rocky című filmben a címszereplőt megkérdi a barátnője, hogy miért olyan fontos számára, hogy a bokszmeccs alatt a végsőkig kitartson. „Azért, mert tudni akarom, hogy érek-e valamit”, válaszolja a férfi. A Tűzszekerek című filmben az egyik főszereplő elmagya- rázza, miért készül olyan keményen arra, hogy az olimpiai százméteres

Amikor ezt a történetet a saját életünkre szeretnénk vonatkoztatni, akkor egy válaszvonalhoz érkezünk. Legalább kétféleképpen értelmezhetjük ezt a történetet. Választhatjuk a klasszikus megközelítést - amiben mi vagyunk Dávid, akinek szembe kell nézni az óriásokkal, más nem fogja megcsinálni, nekünk kell. Bíznunk kell Istenben, és legyőzni a félelmeinket, amik megakadályoznak minket abban, hogy igazán önmagunk lehessünk...

Engesztelés

13 október 2019

Textus: 1 Mózes 22, 1-19

"1Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig felelt: Itt vagyok. 2Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! 3Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz.

6. oldal / 12

Támogass minket.

"Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent (...), és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul." 2 Kor 9, 12-13

Alkalmaink időpontjai

  • Vasárnapi istentiszteletek: 9 óra
  • Gyerekistentiszteletek: vasárnap - 9 óra
  • Biblima csoport: páros héten kedden - 18 óra

Elérhetőség

  • 2335 Taksony, Vezér utca 28.
  • Telefon: +36-30/743-5184
  • Email: taksony.ref(kukac)gmail.com
We use cookies to improve our website. By continuing to use this website, you are giving consent to cookies being used. More details…