De vajon mi történik, ha kizavarnak a komfortzónánkból? A Taksonyi Református Gyülekezet Mályiban járt gyülekezeti táborban.
Éveken keresztül a balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferenciaközponthoz voltunk szokva. A gyülekezeti tábort szállodai szobák, szállodai étkezés, kényelem, Balaton, hekk és ismerős megszokás jellemezte. Aztán idén minden megváltozott: Mályiba érkeztünk, Miskolc mellé egy apró községbe, Borsod pedig minden hangulatával és bájával már az első pár percben mély benyomást tett ránk.
„Mi vonattal érkeztünk, Miskolcon vártak ránk autóval. A város más, a hangulat utánozhatatlan, a bizonytalanság pedig már az első pár percben megtalált. Mi fog történni? Mennyire lesz más? Nehéz négy napnak nézek elébe?” – mesélte Julcsi, az egyik résztvevő.
Az első dolog, ami megpróbálja az embert, ha leérkezik alkalmi szállásunkra: a szag. A Mályi tó valahogy fura. Nem kifejezetten elviselhetetlen, de mégis pont elég ahhoz, hogy az első alkalommal négyszer is meggondoljam, hogy akár csak a lábamat is belelógatom-e. A második a látvány. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha egy szocialista filmbe érkezne. Ismerős szobatípusok, ismerős ágynemű, ismerős berendezések. Már épp kezdene elkedvetlenedni az ember, de ekkor történik valami.
Megérkeznek a többiek. Elbeszélgetünk a gondnokkal, a konyhai személyzettel és az illatok ellenére bemerészkedünk a tóba. Rátalálunk a vízi biciklire, a gyerekek hangos zsivajjal tobzódnak az udvaron előkészített kőmedencében, és megkapjuk az első igénket is: Krisztusban kiválasztott magának (Isten) már a világ teremtése előtt.
„Megérkezni nem volt egyszerű, de ebben talán az esti áhítat segített a legjobban. Pál apostol szavai nem csak a felszínt kapargatták, és sokunkat elgondolkodtattak. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor elengedtünk dolgokat. Elengedtük az elvárásainkat, a vágyainkat, és nyitottan tekintettünk a következő néhány nap elé. Megérte” – egészíti ki Julcsit Amanda, a tábor egy másik résztvevője.
A hely pedig lassan, de biztosan átalakult. Már senkit nem érdekel a szag, hiszen ennél fontosabbak voltak a mély és baráti beszélgetések. Nem figyeltünk a szállás valós, vagy vélt hiányosságaira sem, hiszen épp olyan jó volt, mint bármely más hely. Közben a konyhai személyzetről is kiderült, hogy kedves, szeretetreméltó és segítőkész emberek, a gondnok úr viccei pedig – amiket a kajakok előcipelése közben nem is átall bárkinek elmondani – legendásak.
Egyre – másra kerültek elő az eszközök, a lehetőségek. Kirándultunk Lillafüreden, fürödtünk Miskolctapolcán, de közben azért mégis visszavágytunk Mályiba a tópartra, ahol volt minden, mert mi ott voltunk. Közben reggel és este, az igehirdetések és előadások alkalmával – Lovas András és a szolgáló lelkipásztorok segítségével – megismertük jobban magunkat, közelebb kerültünk Istenhez, mélyült hitünk, mindezt mégsem éreztük tehernek. A társaság vidám és kellemes volt, a környékről lassan, de biztosan kiderült, hogy a látszat ellenére Magyarország egyik legjobb üdülőhelye. Nem luxus, nem fényűző, nem ripacs. Nyugodt, hangulatos, sírva nevetős, valódi.
„Idén a gyülekezetépítés elvi alapjairól és gyakorlati kihívásairól szólt ez a pár nap, amit együtt töltöttünk Mályiban. Úgy éreztük, hogy szükségünk van a megújulásra, ezt pedig talán szerettük volna egy picit az új hellyel is kifejezni. Küzdős volt, de megérte, hiszen úgy gondolom, hogy fontos és hasznos dolgokkal gazdagodva, egy élményekkel teli három napot magunk mögött hagyva tértünk Borsodból haza” – mondta el Stefán Attila a Taksonyi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora.
A tábor pár napja után új emberekként távoztunk, való igaz. Kikényszerítettek bennünket a komfortzónánkból, ezt pedig nagyon jól tették. Mert bár az ajtót kulcsokkal zártuk és nem kártyával, és bár lépcsőkön közlekedtünk és nem liften, hovatovább az ablakot nyitottuk ki, ha melegünk volt és nem a klímát kapcsoltuk maximumra, mégis kaptunk valamit. Isten igéjét, figyelmet, hangulatot, érzéseket, történeteket, tudást, tapasztalatot, és szeretetet. Kinek kell ennél több?
Szűcs Péter
