Print this page

hittan az óvodában

04 október 2012
(0 votes)
Author :  

Hitoktatás az Óvodában

Nagy örömünkre szolgál, hogy a szülők eleget téve keresztelői fogadalmuknak,

fontosnak tartották, hogy gyermekeiket már az óvodában beírassák a hittanórákra.

Sokan mégis azon gondolkodnak, hogy vajon mit tanulhat a gyerek az óvodában hittanon?

Erre a kérdésre a legegyszerűbben azt tudnám válaszolni, hogy elkezdi megismerni azt az Istent, aki őt szüleinek ajándékozta, azt az Istent, aki őket már gyermekként szeretné magához közel vonni.

Természetesen az Istent legjobban onnan ismerhetjük meg, ahol magát kijelentette, ez pedig nem más, mint a Biblia. Az itt leírt történeteket meséljük el olyan formában, hogy azt a gyermekek is megértsék, és a tanulságokat a maguk számára levonják.

Reméljük, hogy ezek a foglalkozások sokat segítenek a gyermekek fejlődésének ebben a szakaszában.

És hadd jelezzem itt is a szülők felé, hogy az órák nyitottak, ezért ha kíváncsiak, hogy mi történik egy-egy hittanórán jöjjenek el, legyenek ott gyermekükkel együtt. Volt, aki már megtette…

 

23764 Views
Stefán Attila

"Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére..." Róma 1, 16

Maupassant Az ékszer c. írása egy hivatalnokról és feleségéről szól, akik szeretnének felemelkedni, és szégyellik szegénységüket. Egyszer meghívást kapnak egy bálba. A feleség gazdag barátnőjének ékszerét kéri kölcsön az estére, hogy ne nézzék le szegénysége miatt. Az ékszert azonban elveszti. Óriási adósságokba keveredve megvásárol egy ugyanolyan nyakéket, hogy a tulajdonosának visszaadhassa. Húsz évet dolgoznak férjével, hogy az adósságokat letörlesszék: mindenről lemondanak, gyermeket sem vállalnak. Egy váratlan találkozás során derül ki, hogy az elvesztett ékszer egy olcsó, de remek utánzat volt, amiért ő cserébe egy valóságos nyakéket szolgáltatott vissza, és erre ráment az élete.

Hamis „ékszerek” után futnak sokan egész életükben. Pál apostol a valódi ékszerről szól nekünk a Római levélben: a megváltás evangéliumáról, amit Isten drága véren szerzett, de ingyen ajándékoz nekünk. Keresd ezt, és boldog leszel!

Latest article from  Stefán Attila

We use cookies to improve our website. By continuing to use this website, you are giving consent to cookies being used. More details…